A Berecz Antal Helytörténeti és Kulturális Alapítvány beszámolója

a NEAN-KP-1-2021/1-000142. pályázati támogatás felhasználásáról

 

A Berecz Antal Helytörténeti és Kulturális Alapítvány a boldogi iskolát támogató civil szervezet, amelynek fő támogatói a boldogi szülők és lakosok, valamint vállalkozók, és természetesen maga az iskolaközösség: a dolgozók és a diákok. 

A pandémia miatt az utóbbi két évben nem volt lehetőségünk arra, hogy a támogatásokat megsokszorozzuk a közösségépítő programok révén, ezért az alapcélok szerinti működés igencsak szűkösen valósulhat meg. Ezért nagyon fontos volt, hogy a működés költségeihez minden plusz forráslehetőséget megragadjunk, így ezt a normatív támogatási lehetőséget is. 

Egyik alapcélunk, hogy ápoljuk az iskola névadójához, Berecz Antalhoz kötődő iskolai hagyományokat: a végzősöket Berecz-tarisznyával búcsúztattuk el, és a kimagasló munkát végző segítőket Berecz-plakettel jutalmaztuk.

Fontos célja alapítványunknak az oktató-nevelő munka tárgyi feltételeinek fejlesztése, ezért vállaltunk részt a kémia szertár balesetveszélyes padlózatának felújításában az aljzatbetonozáshoz szükséges anyagok megvásárlásával.

Ugyancsak nevelőmunkánk egyik fő céljának a környezeti nevelésnek a segítéséhez törekedtünk az iskolaudvarok virágosítására, és a gyerekek által elültetendő egynyári virágok megvásárlására.

Alapítványunkat több önkéntes is segíti. Egyikük vállalta, hogy elvégzi a GDPR képzést, amely segíti az alapítvány adatvédelmi munkáját, így a képzés díjának 50 %-át alapítványunk átvállalta.

Alapítványunk egy újabb ötéves működési ciklust zárt, így szükség volt az alapdokumentumok felülvizsgálatára, amelyhez ügyvédi segítséget vettünk igénybe. Emellett közjegyzői díjat is fizettünk  pályázati szerződéskötéshez, aminek díja az utóbbi néhány évben többszörösére emelkedett.

Alapítványunk jogszerű működéséhez és céljainak megvalósításához, ezáltal támogatói bázisunk (az elégedett szülők) megőrzéséhez nagy segítséget jelentett a normatív támogatás.

 

                                                                                                                            Tóth Éva

                                                                                                                      kuratóriumi elnök


A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap

FCA-KP-1-2022/3-000727. számú támogatói okiratával

1 999 615 Ft összeget biztosított


ÚJJÁÉPÜLT A BOLDOGI SZABADTÉRI KERESZTÚT
A Berecz Antal Helytörténeti és Kulturális Alapítvány által elnyert
a NEAO-KP-1-2023/2-001254. azonosítószámú,  
1 560 000 Ft összegű  
 pályázati támogatásból és a Boldogi Egyházközség híveinek nagylelkű
adományaiból az önzetlen boldogi vállalkozók munkájával  

 


 

 SZJA felajánlás a Berecz Alapítvány  javára

rendelkező nyilatkozat a befizetett adó 1 %-áról:

A kedvezményezett adószáma:

18583854-1-10

A kedvezményezett neve:

Berecz Antal Alapítvány

Ezt a nyilatkozatot tegye egy kisméretű postai szabvány borítékba, amelyen feltüntette a

nevét, lakcímét és az adóazonosító jelét, vagy elektronikus adóbevallásában alapítványunk

adószámát tüntesse fel kedvezményezettként.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 A boldogi Takarékszövetkezetnél vezetett számlánkra köszönettel

 fogadunk egyéni felajánlásokat!

 Számlaszámunk: 62100133-15600039


Alapító okirat